Szombat reggel, ahogy kipattantak a szemeim, egy szál köntösben rohantam le a 3. emeletről a postaládámhoz. Megérkezett a Bolero, benne az első egyéni munkámmal. Nem mondom, hogy könnyű volt de sikerült.
-Itt vagy. – nyitottam ki izgatottan a 12. olalt, ahol egy egy oldalas interjú volt a Kiillerpilzel. Átolvastam az egészet és visszagondoltam mennyire izgatott voltam, mikor be kellett lépnem a terembe, ahol ők voltak. Mindig is vonzott a hírességek élete. Mindig is a közelükbe szerettem volna kerülni. De itt most kérdezgetnem kellett tőlük. Furcsa volt, azt hittem a sztárok mind valamiféle felsőbbrendű emberek, de rá kellett jönnöm nem. Ugyan olyanok akárcsak én. Nevetnek, bakiznak, szomorúak, idegesek. Számomra sok új dolgot mutatott meg ez az új munka.
Megcsináltam magamnak a kávémat, majd mehettem is be ismét az irodába. Hiába szombat van, hétfőre kell szereznem még egy bandát. Az aszisztensem Hailey ha minden igaz már talált. Épp ezért megyek most be, hogy megbeszéljük.
Ismét idegesen csattogtam fel a magassarkúmban az irodámba. Ha munkáról van szó valahogy nem tudok nyugodt maradni. Mindig van valami ami miatt idegeskedenem kell.
-Hailey! Már itt? Azt hittem én foglak várni téged. – léptem be az irodába majd a táskámat lepakoltam az asztalomra.
-Ez a jó aszisztens titka. Ha előbb jön be a főnök, akkor is nekem kell rá várni. – húzta ki magát.
-Nah inkább térjünk a tárgyra. Kiket tudtál megszerezni és mikorra?
-Nos – állt fel az asztalától, majd a kezeit kezdte tördelni lesütött szemmel.
-Ez már rosszul kezdődik. – húztam fel a szemöldököm.
-Igen. Ugy volt, hogy a Queensberry-t meg tudom szerezni szerdára, de utolsó pillanatban visszamondták, mert hogy valami félreértés történt és nem érnek rá.
-Basszuskulcs! És most mit csináljunk? – temettem arcom a kezembe. – Jövő héten muszáj meglennie az anyagnak, de ha nincs alanyunk mihez kezdek? Ráadásul ennyi idő alatt nem is lehet találni senkit.
Pár percig mindketten csendben gondolkodtunk. Járt az agyam, de ahelyett hogy azon gondolkodtam volna kik lennének elérhetőek, az volt csak a fejemben, hogy ez egy rohadt nehéz munka, nagy felelőséggel. Miért nekem kell ilyeneket elintézni? Szívesen csinálok riportokat, de miért nem a cég szervezi az ilyen interjúkat?
-Pillanat. Telefonálok egyett és jövök! – kapta fel a fejét Hailey és kirobogott az irodából.
-Nagyszerű! Inkább telefonálgat ez is. – morogtam magamban, majd csak úgy kopogtattam a körmeimet az asztalon.
-Siker. – villantotta ki extra fehér fogait Hailey, mikor visszatért.
-Miről beszélsz? – kérdeztem unottan.
-Lenne egy együttes, amelyik ráérne – hatás szünet – holnap.
-Mi?? Holnap?? De… De.. – habogtam – Ezt honnan szülted meg?
-Kapcsolatok. – mosolygott.
-He?
-Rokoni kapcsolatok. Amúgy annyi az egész, hogy a Panik nevű banda DJ-e az unokabátyám, akinél most lakok, míg itt gyakorlatozom nálad és, bár megfogadtam magamban, hogy nem fogom ezt kihasználni, most mivel válság van mégis felhívtam, hogy mikorra érnének rá. Jövő hetük húzós, mert végig studióznak és csak este érnének rá, így marad a vasárnap teljesen ingyen, mert engem szeret Jan. – vigyorgott Hailey önelégülten, miközben én már rég elvesztettem a fonalat és csak pislogtam.
-Ez fantasztikus!! Ők királyak lesznek! – tapsikoltam.
-Bírod őket?
-Hogy ne? Nah de most mindent félretéve. Megbeszélték már a menedzserükkel is?
-Majd elintézik. – legyintett Hailey.
-Akkor már csak a kérdéseket kell össze szedni és megvagyunk?  - kérdeztem, hisz olyan lehetetlennek tűnt, hogy már is meg van oldva a probléma.
-Bizony. – bólintott Hailey.
-Jaaj de jó. – vettem mély levegőt. Ekkor Hailey telója csörrent meg.
-Igen? – vette fel.
-………………
-Értem. Hát ráérni ráér, de nem tudom mennyire lesz benne. – pillantott rám
-…
-Jó, megkérdezem és otthon akkor választ is adok.
-…….
-Okké. Szijo.
-Nah Jan hívott. – tette le a telót az asztalra.
-És? – érdeklődtem.
-Felhívta a többieket is. Frank azt mondta buli lesz vasárnap. 16kor kezdődik nála és kérdezték, hogy nem jönnél e el velem. Jan azt mondta így jobban meg tudnád ismerni őket egy buli alatt és akkor könyebb is lesz az interjú.
-Hát nem is tudom. – gondolkodtam el. Gondolkodtam, a francokat. Belül repkedtem az örömtől, de az eszem mást diktált… nem szabadna… hisz vasárnap lesz. Hétfőn nekem munka.
-Hát hétfőn dolgoznom kell. Nem partizhatok vasárnap. És neked is az lesz, úgyhogy ne vidd túlzásba! – húztam össze a szemöldököm
-Ez most akkor azt jelenti nem jösz? – kérdezett rá.
-Igen Hailey. Semmi közöm nincs a srácokhoz. Még téged sem ismerlek igazán. Nem hiszem, hogy jól érezném ott magam.
-Jaaj ne butáskodj már Karolina! Ők nyitottak mindenre! És lesz még ott 2 barátnőm, akik szintén nem ismerik még a srácokat.
-Ahha! Szóval te cipeled nekik a csajokat mi? – kérdeztem rá cinkosan
-Persze. – bólogatott. – Te lennél a fődíj. – kuncogott.
-Ha-ha. Amúgy légyszi’ hívj inkább Linának, az összes barátom úgy hív.
-Okké.. Lina. És ha már a barátod vagyok, akkor tedd meg hogy eljössz, és akkor egy pofás kis interjút csinálunk velük hülye testőrök nélkül, két üveg sör között. – kacsintott.
-Ajj te. – ingattam a fejem.
-Gyere na! Ne kéresd magad!
-Okké. Ott leszek.
-Király.
-De hol?
-Megadom az én.. vagyis a mi címünket, onnan megyünk együtt.
-Oksa.
Hailey felfirkantotta a címet egy papírkára, majd elköszöntünk és megindultam hazafelé.
A kocsiban kedvet kaptam Panikot üvöltetni. Hiába vagyok 24 éves, kedvencei mindenkinek vannak. De csak kevesen kapnak ilyen lehetőséget.

-Bevallom nagyon izgulok.. Úgy érzem magam, mint egy 16-éves. – osztottam meg érzéseimet legjobb barátnőmmel, Jessicaval.
-Elhiszem. Mit meg nem adnék ha hivatalos lennék Brad Pitt házibulijára. – álmodozott.
-Jaaj Jess! Az a pasi..
-Csst! Nem érdekel a véleményed.
-Értettem. – nevettem – Nah jó mostmár leteszem, mert vezetés közbe nem szeretek telózni.
-Oksa szia.
-Szia. – majd letettem a műszerfalra a telefonom és haladtam tovább a forgalommal.
Út közben betértem az egyik bevásárlóközpont supermarketébe, hogy azért holnap mégse menjek üres kézzel.
Épp az italok között nézelődtem, mikor vicces vitatkozást hallottam a másik sorból.
-Miért paprikásból veszünk többet? – hallottam egy srác hangját.
-Mert az a jobb. És ne izélj már! Csak eggyel több. – erre elmosolyodtam, miközben kikaptam két üveg bort a polcról, majd befordultam a másik sorba, mikor is nekem jött valaki és majdnem hanyatt vágódtam, de hál’ istennek mégsem.
-Jaaj ezer bocsánat!
-Semmi gond. – találtam magam szembe egy ismerős barna szempárral.
-Jéé! Nem te vagy a lány a piros lámpától? – virult ki a feje.
-Hát így is fogalmazhatunk. – vakargattam zavartan a fejem.
-Timo gyere már! Mindig rád kell várni! – hallottam az előző férfihangot, majd mindketten arra pillantottunk. Egy számomra ismeretlen alak toporzékolt vagy 6 zacskó csipszel a kezében.
-Nah most megyek. Szia! – köszönt el majd felszedte azt az egy zacskó csipszet, ami a földön landolt az ütközéskor majd sietősen a csávesz után indult.
-Hát.. érdekes.. – nyugtáztam félhangosan majd egy mosoly keretein belül tovább vásárolgattam. – Ezek a véletlenek.