-Hát te mit ücsörögsz itt? – kérdezte egy láb. Vagyis én csak annyit láttam belőle. Mikor felnéztem Frank tekintetével találtam szemben magam.
-Hát csak úgy. – erőltettem egy mosolyt az arcomra.
-Akkor csatlakozom. – csüccsent le mellém majd egy pohár bort nyújtott felém. – Ezt neked hoztam.
-Köszi. – fogadtam el.
-Nem tetszik a hangulat vagy a társaság nem jön be? – kérdezte kedvesen.
-Nincs semmi bajom. – emeltem rá a tekintetem. Egy ideig elidőztem kék szemeiben és kedves arcán majd folytattam – Csak tudod én nem tudok itt mibe beleszólni. Nem vagyok egy Kathy, hogy rámásszak valakire. Én nem találom meg a közös nevezőt egyik banda taggal sem. Vagyis, eddig nem is nagyon beszéltünk, de hát miröl is tudnánk beszélni? Nem is ismerjük egymást. És persze Pete se kíván engem a háta közepére se.
-Ugyan! Butaságokat beszélsz. Először is, az igaz, hogy nem ismerjük egymást és ezért kell beszélgetni, hogy megismerjük, másodszor pedig Pete most csak azért ilyen, mert csak azt látja benned, hogy újságíró. Róluk meg ugye van egy véleménnyel és nem tetszett neki az ötlet, hogy egy újságírót hívjunk ide, de hát itt vagy és én őszintén szólva nem nézem ki belőled, hogy arra mennél rá, hogy mindent kiteregess rólunk.
-Eszem ágában sincs. – szögeztem le.
-Én tudom, és szerintem erre Pete is rá fog jönni. – mosolygott. – Nah, koccintunk? – emelte fel a poharát.
-Koccintunk. – tettem én is azt. Majd belekortyoltunk a borba, aztán megjelent Jan.
-Neked nem Kethyvel kéne bioszoznod. – nézett fel rá vigyorogva Frank.
-Nem. Nekem most hánynom kell. – fogta a fejét.
-Basszus akkor ne felettem állj! – pattant fel Frank. – Irány a mosdó! – mutatta majd Jan eltámolygott. – Azért nem szokott mindig inni. – fordult felém
-Elhiszem. – mosolyodtam el.
-Kész vannak a szendvicsek! – lépett a nappaliba egy nagy tálcával Juri, mire mindenki rászállt. – Nyugi! Jut minden éhes szájnak. – nevetett.
-Jan! Szendvicset? – nyújtotta az éppen érkező illetőnek a tálcát Juri.
-Kihagynám. – nézett rá sötét tekintettel. – Inkább levegőzöm.
-Veled megyek! – sietett utána Kathy.
-Hailey, ezt a csajt most komolyan gondoltad? – nézett Kathy után David.
-Okké, tudtam, hogy bírja a Panikot, de azt nem, hogy ennyire rá fog mászni Janra. Ha tudtam volna nem hozom el.
-Nem úgy tűnik, mint aki bánja, hogy rajta lóg a csaj. – véleményezte Timo.
-Ha akarjátok beszélek Kathyvel. – ajánlotta fel Gina.
-Nem kell hagyd. – legyintett Frank.
-Chipset?  - Lóbálta meg az egyik kezében a zacskót Pete. -  Horror filmet? – emelt magasba egy DVD-t a másik kezével.
-Nekem okké. – egyezett bele Juri.
-Most komolyan DVD délutánt tartunk? – húzta a száját Linke.
-Igen. Jannak már így is sikerült túlvedelnie magát és holnap munka. – pirított rá Pete.
-Nah jó. Kinek az ötlete volt, hogy hívjuk el Pete-t is? – nézett körbe Linke mire mindenki csak mosolygott egy jót, az említett meg forgatta a szemeit.
-A DVD jó ötlet. – helyeselt Hailey. – Holnap nekünk is munka. – pillantott rám.
-Akkor lássuk. – csapta össze tenyerét Juri majd bevágódott a kanapé közepére.
Én mellette foglaltam helyet, a másik oldalán meg Hailey. – Jaaj de jó nekem. – vigyorodott el Juri.
-Ha-ha. – lökte oldalba Hailey.
-Én kinézek a gerle párhoz, hogy jönnek e – mosolygott David.
Addig Linke a fotelben foglalt helyet, annak a karfáján Timo, Gina a másik fotelben helyezkedett el. Pete pedig a DVD-t babrálta Frankkel.
-Jönnek már. – lépet be David, háta mögött Jan és Kathy. David behelyezkedett mellém. Összerezzentem mikor combjaink összesimultak. Reflexből rá pillantottam mire ő csak küldött felém egy széles mosolyot, amibe bele is pirultam szépen.
-Nah mi van már? – türelmetlenkedett Linke és Frankékre pillantott.
-Kell házimozi hangzás, nem? – fordult hátra Pete. Ezzel befejezettnek nyílvánította a témát és tovább ügyeskedtek Frankkel. Addig Jan és Kathy hoztak maguknak székeket. A kanapé mögé ültek le, hogy rá tudjanak támaszkodni a háttámlára. Nagy nehezen összejött a hang is. Frank gyorsan behuppant Hailey mellé a kanapé szélére, így Pete morgolódva helyet foglalt a lábunknál.
-Mehet?
-Gyerünk már! – szólalt föl Jan, mire elindult a film.
-És milyen típusú a film? – kérdeztem rá. – Úgy értem UFOs vagy szellemes, vagy véres…
-Szellemes. – válaszolt Pete.
-Jaaj ne. – sápadtam le. – Azoktól félek a legjobban. Sőt. Eddig egy szellemes filmet sem tudtam végig nézni. – ahogy kimondtam a mondatot még a szívverésem is felgyorsult.
-Nyugi,  Ez csak egy film. – nézett rám David enyhe lenézéssel a hangjában.
-Elhiszem, de honnan tudod, hogy ilyen nincs a valóságban?  Már attól is kész vagyok, ha rá gondolok.
-De miért? – kérdezett rá kórusban mindenki. Nem hiszem el. Anniyra nagy szám, hogy félek valamitől?
-Semmiért. Csak.. mindegy, gyerekkori dolog. – hajtottam le a fejem.
-Történt valami? – kérdezett rá Hailey.
-Semmi, nah. Nézzük inkább, mert lemaradunk az elejéről. – meredtem a képernyőre, de éreztem, hogy még mindig mindeki engem bámul. – Na?
-Jah, okké nézzük. – eszmélt fel Timo.

Aztá már mindenki a filmre koncentrált. Az elején nem történt semmi különös aztán 20 perc után megjelent az első ágy előtt elsuhanó szellem és lehet, hogy mindenki megugrott egy kicsit de én még sikítottam is egyett hozzá és olyan gyorsan temettem Juri nyakába a fejem, hogy szegény meg attól kapott szívbajt. Onnantól kezdve hatalmas pulzussal figyeltem a filmet és már nem tudtam hova bújni.
-Ez mekkora szar! – szólalt fel Linke. – A csaj tudja, hogy megint ott lesz a szellem a padlás ajtóban de csak felmegy megint!
-Ezért horror, hogy felmenjen és meg tudják ölni. – oksokodott Timo.
-Na nézd már! Jan meg kidőlt. – nézett hátra Frank, majd mi is. Jan feje a kanapé háttámláján, és békésen aludt. Mikor visszanéztem a képernyőre valami undorító fejű lény jelent meg üvöltve. Hát nekem sem kellett több. Sikítottam, mint barom, toporzékoltam a lábammal… Minden bajom volt. Visszatértek a régi emlékek. Bele kapaszkodtam David karjába és elfordítottam a fejem.
-Csst. Jó nyugi. Semmi gáz. – simított végig David a hátamon.
-Leállítsam? – kérdezte Pete.
-Nem kell. – szólaltam meg mikor kaptam levegőt. – Csak én inkább kimegyek. – Álltam fel majd óvatosan megindultam kifelé, de ami azt illeti nagyon féltem.
-Veled megyek. – pattant föl Frank és megindultunk együtt a konyhába. Ott leültünk az asztalhoz. Kaptam egy pohár vizet.
-Lina miért félsz ennyire a szellemektől? – kérdezett rá óvatosan.
-Csak.. tudod… mikor nagymama meghalt 11 éves voltam. Az egyik iskolatársam, Zsolt…
-Ki? – kérdezett rá Frank, gondolom a név miatt.
-Magyar név. – mosolyodtam el halványan.
-Magyar vagy? –meresztette szemeit.
-Igen.
-De jó… nah mindegy igen?
-Szóval folyamatosan azzal szivatott, hogy kérdezgette láttam e már a szellemét. Én meg mondtam, hogy nem hiszek a szellemekben… És táborban az ablaknál aludtam, amikor fura hangokra lettem figyelmes. Elhúztam a függönyt és egy szellemet láttam. Sokkot kaptam. Haza kellett egem vinni. Mint később kiderült Zsolt és pár haverja csinálták velem ezt, csak úgy hülyülésből. – itt kis szünetet tartottam – Tudom nevetséges vagyok, de van akit ha meg harap egy kutya örökké félni fog az összestől. Hát én ettől félek.
-Ez… ez nem nevetséges. Hihetetlen, hogy valaki azt hidje ez egy jó poén. – hüledezett Frank.
-Hát.. jah.. De nem akarom itt sajnáltatni magam meg semmi…
-Nem.. én megértelek. Én azóta be nem teszem a lábam a vidámparkba, mióta egyszer megakadt a hullámvasút és 30 percen keresztül fejjel lefelé lógtam. – nevette el magát kínosan. – Tudom nem ugyan az…
-De megérted. – fejezem be a mondatát.
-Igen. És köszönöm, hogy elmondtad. – nézett rám.
-Ugyan… - erre most nem tudtam mit modndani. Jól esett Frank közvetlensége, és kedvessége velem szemben. A mai nap során kétszer is nagyon jól el tudtunk beszélgetni komoly dolgokról. Soha nem gondoltam volna hogy ő ilyen is tud lenni. Meglepett de nagyon jó érzés volt. – Szeretek veled beszélgetni Franky. – mosolyogtam rá.
-Én is veled. – mosolygott vissza. – Látod! És máris jobban ismerlek.
-Igaz. – nevettem el magam.