Ahogy beléptem a konyhába, mindenki elkussolt, és engem nézett, én meg csak hatalmasat néztem, annyira rossz érzés volt, mintha ezernyi tűt szúrnának belém…

- Mi van? Miért néz rám mindenki így?- kérdeztem egyre vékonyodó hangon. Aztán mindenki Timo-ra nézett.

- Mi van?- Timo, nevetve.

- Beszéltetek már?- Bubu.

- Igen. - én.

- És?- Betty.

- Mi és? Semmi és nincs! Csak szar volt a tegnapi napja, azóta, h felkelt. - Timo.

- Jaaa! Az más… - Jan.

- Ok! Mindenkitől bocsánatot kérek, mert tegnap bunkó voltam! Vagy nem ezt akarjátok hallani?- én.

- Nem akartunk mi semmit sem hallani, csak nagyon furi voltál tegnap. – Franky.

- Aggódtatok?- mosollyal az arcomon.

- Mondhatjuk úgy is. - Tímy nagy küszködve, de nem jött ki hang a száján. – De örülök, h nincs semmi bajod!- és megölelt.

- Oh! Inkább ne beszélj! Kit kell elvinni a dokihoz?- nyúlva a teáért.

- Engem elvihetsz, bár szerintem, nem tud semmi újat mondani…- Linke, aki úgy szint alig tudott beszélni.

- Ugyanaz, mint Linke. - Tímy.

- Szerintem még felesleges elmenni a dokihoz, elvileg holnap-utánra vár mindenkit!- Juri.

- Akkor döntsétek el!- én.

- Szerintem sem érdemes elmenni… De ti tudjátok! Én személy szerint már jobban vagyok, de ti ketten nem éppen…- Betty.

- Na akkor ki van jobban?- Hannah. És csak három kéz maradt lent. Tímy, Linke és én, mert hát én nem voltam beteg.

- Elmenjünk?- nézett Tímy Linké-re.

- Nem tudom…- elgondolkodott. – Inkább maradjunk. Hiszen úgyis vissza kell mennünk!

- Oké! Ti tudjátok!- ültem le a kanapéra, Timo mellé, és odabújtam hozzá. (a teát már megittam)

- ?????- mindenki Timo-ra nézett, h most mi van, mitől van ilyen jó kedvem. De ő csak vigyorgott, mint a tejbetök.

- Mit néztek ennyire?- én, megint vigyorral a fejemen.

- Semmit! Csak olyan vagy ma, mint aki beszívott, mindenen vigyorogsz…- Betty.

- Akkor sírjak?- boci szemekkel.

- Ne, azt ne! Inkább ne…- David.

- De most komolyan, mi van veled?- Jan. – Mert én is szeretnék egész nap vigyorogni!

- Haha!!!! Ha azt kapod, amit én, akkor nem hiszem, h vigyorogni fogsz!- nyelvet nyújtva.

- Miért? Mi van, azt hiszem elvesztettem a fonalat!- Jan.

- Nem vagy ezzel egyedül!- Hannah.

- Elég, ha mi ketten tudjuk, igaz?- néztem Timo-ra.

- Júúúj! Ez most esett le!- Tímy, még mindig a hangjával küszködve.

- Akkor már hárman! De psszt! Had, egye őket a fene!!!- én.

- Na, gyerünk ki vele! Tudni akarjuk!- Betty, harciasan.

- A-a!- Timo.

- Na, mi is tudni akarjuk, ez nem ér!- Bubu.

- Kicsim, ugye te elmondod nekem?- Linke, nagy nehezen.

- Nem!- Tímy, határozottan és keményen (mert együtt erősek vagyunk!!!!xD).

- Na mááár! Légysziiiii! Ezt nem tehetitek velünk!- David.

- Ahogy Tímy-t ismerem biztos, h valami piszkos…- Franky.

- Nem feltétlenül!- én.

- Gyorsan már! Mondjátok el!

- Elmondom magyarul, és aki lefordítja az már tudja is!- én.

- Hahaha! Hol van egy magyar-német szótár?!- Hannah.

- Nem tudom! De úgyis rájövünk!- Juri.

- Hé! Én most már semmit sem értek, mi van a magyar-német szótárral?- Jan, a „nagy elmélkedés”-ből felébredve enyhe fáziskéséssel.

- Semmi! Inkább hagyjuk…- David. Miután mindenki megreggelizett, tv-t néztünk, beszélgettünk, én persze végig vigyorogtam… Mint egy hülye…

- Ha, ezt tudom, h ilyen leszel egész nap! Akkor minden reggelt így kezdünk!- Timo.

- Oksi!- ezt is vigyorogva…